A ZENE, az kell...

Az első kóruspróba

Évek óta dédelgetett álmom, hogy legyen egy kórus Győrben, elsősorban kismamáknak. Már nyár eleje óta keressük az érdeklődőket, szép számmal fel is iratkoztak a honlapon. A helyszín volt sokáig kérdéses, végül a Győri Művészeti és Fesztiválközpont jóvoltából a Zichy-palotában, gyönyörű környezetben találkozhatunk hétről hétre.

A spanyol viaszt nem én találtam fel. Amikor kislányunk, Laura még bébi volt, akkor a fiam, Peti óvodájában - Nádorvárosi Közoktatási Központ, Bartók Óvoda - elindult egy kis énekkar szülők és az óvónénik részvételével. Délutánonként egy csoportszobában ültük körül a zongorát úgy, hogy az ajtók nyitva maradtak. A gyerekeink mellettünk játszhattak, a többi kisgyerek is be-bekukucskált, bejött, vagy énekszóra öltözött a folyosón. Ennek már több, mint négy éve, de a mai napig így van...

Sokszor elnéztem a gyerekeket, milyen nyugodtak, mennyire fogékonyak a zenére. Megéreztem azt, amit egyébként is tudtam: hogy milyen sokat adhat a zenei közeg. Otthon lévő anyukaként nekem is igazi feltöltődést jelentettek a próbák és a különböző ovis programokon való fellépések. Arra gondoltam, de jó lenne, ha többeknek megadatna ez a lehetőség!

Az óvodai kórus vezetője Várszeginé Gáncs Erzsébet. Erzsike is egy óvodai szülő-társ. Mikor beszéltem neki a kórus tervéről, azonnal elvállalta a vezetését. Ez számomra garancia a szakmai munkára és a jó hangulatra.

Most kedden csak négy anyuka jött el a próbára a kicsikkel - többen szóltak, hogy éppen betegek, majd később csatlakoznak. Kevesen voltunk abban a nagy teremben, mégis, mikor elkezdtünk énekelni, a gyerekeket látva azt éreztem, hogy a ZENE, az működik! A VARÁZSLAT nem maradt el...

Kajdi Zsuzsanna, 2010. október 7.

ui: Lesznek fotók, csak nem tudom letölteni.:)

 

Készítette: :::Amegrant Kft.::: Honlapkészítés - Webáruház készítés - Internet marketing - www.amegrant.hu