Az idealizálás két oldala

Ihletetten a szuperanyu, a jó feleség és a gondos háziasszony vidámparki tükreibe pillantva

Írta: Androméda

greensecret240 Adva van a nő. A héten tölti a 33-at.

Könnyen felismerhető.

164 cm magas, alapból 56 kiló ( front-, Hold- és hangulatfüggően 58), lábmérete 35. Mellbőség 100 körül, csípő sacc per kábé 90, derék mikor hogy. Haja ismét növőben. Szeme zöld. Maga körül tejillatot áraszt.

Hátán szundít a 10 hónapos. A földön játszik a három és fél éves, oviból hazafelé közeledik ebédre a majdnem hat. Két Tündérlány és egy Tündérkirályfi.

fotó: Németh Hajna

Álompasi reggeltől estig, olykor az egyik estét kihagyva reggeltől másnap estig gürizik. Életünket hétvégétlenítve. Hatalmas szeretetében.

Kicsiny ház, közepes udvar, kert, kutyus. Kinőtt, szarvas által elgázolt autó. Kicsiny ház közepében a nő gyermekeivel. Ír.

Szeret írni. Sokat olvasott.

Minél többet olvasott, annál több kérdése lett. És az egyre több kérdésre egyre inkább nem találta a választ a nyomtatott ész- és érzelemosztás tömegében.

Anya lett. Háromszoros. Gyönyörű gyermekek, tanulságos állapotok és csodás szülések. Hat év summája.

Nem tanulta az Életet. Sem iskolában, sem törzsi tűz melegénél, sem családi tanácsban.

Ez volt a szerencséje.


Az idealizálás két oldala.

A cím, az örök téma közöttünk, nők, és még inkább anyák között.


Versenyzünk. Mintha lenne díja.

Ára viszont annál súlyosabb.


Polcon a sorozat néhány kötete. A három neves.

Mámorosan nyúltam az első felé évekkel ezelőtt. Aranyos, egyszerű és ajánlotta A Magazin. Végre jót teszek. Nem ragad le a gyerek a bölcsész diplomás, máskülönben döcögtetők, mondókák és gyerekdalok terén szégyenletesen alulművelt anyja sekélyes tudományánál. Mint minden fertőzés, ez is három stádiumot járt be.

Lappangott egy darabig, szépen elterjedve egész lelkületem összes kis bugyrában. Megfricskázva számomra két év után is frissnek érzett anyaságom "büszke vagyok", "jól csinálom" és "minden nappal tanuljuk egymást" természetadta örömeit.

Heveny, fel-fellobbanó szakaszában töprengtem sokat: máglyahalál a könyvnek vagy belenyugvás a megmásíthatatlanba: piszok béna vagyok, utolsó az utolsók között is, ha találékonyságról, kreativitásról, stílusról, szeretetről, türelemről, tájékozottságról és utazgatásról van szó.

Hála istennek, mára kihevertem. Nem volt könnyű, de megérte.

Kezemben a híres magazin. Kisgyermeket nevelőknek. Igényes kivitel, jótollú, tájékozott, magasan képzett, emberséges, gyakorló édesanya szerkesztők. Sok-sok színes oldal. Rengeteg kép. Tegeződnek velem.

Bandatagnak érzem magam. Bennfentesnek. Velük egyenrangúnak. Ideálnak. Jól esik.

Lapozok. Mélyedni szeretnék. Süppedni e ringató, rózsaszín hovatartozásba.

Pocakos nőket látok. Gyermeket várnak. Gyönyörűek. Vékonyak. Nem egyszer állapotukat meghazudtolóan. (Legközelebb majd én is így! Meg tudom csinálni!)

Ragyognak. Akárcsak kisgyermekes társaik vagy hírességeink.

Alapállapotuk ez.

A márkás holmik, a smink, a tökéletes frizura. Valószínűleg a lábuk is megfelelően és pontos időközönként szőrtelenített. (Már bocsánat!) És persze, hogy minden klappol életük egyéb területén is.

Karrier a gyerek mellett? Naná. Ma már nem kérdés. Nem a helyetten van a hangsúly. Még jó, hogy ennyi a nyelvi eszköz.

Ragyogó ház/ lakás, ragyogó gyermek. A legjobb cuccokban, kifésülten.

Skatulyából előhúzva. A legjobb kezekben.

Vajon kiében?

"A nap 24 óráját vele töltöm" - ragyog az ideál, fotólencse felé felmutatván az egy hetes Őt. Hát persze. (Hol lenne máshol?) De milyen szerencse, mellette mindent lehet. Eszik és alszik. Akár egy angyal. Mintha itt sem lenne.

Remekül bevált a külön bolygó és a zacskós leveses műcici. Jó, hogy idejekorán bevetettük. De persze szopik is, őőőőőő... És a nagy hír: "jövő hónaptól mehetek vissza dolgozni!"

Khmmm...

Végignézek magunkon.

Hat éve vagyok itthon. Magamra utalva. Teljesen. Ami a család emberi oldalát illeti.

Heti egy nagyobb takarítás, napi két kisebb, és folyamatos rendrakás.

Napi kétszer főtt étel. Olykor sztrájk és krumplipüré a' la natur.

Öröm.

Mert megfogant bennem három csoda. Engem választott egy csodálatos férfi, aki hónapról hónapra bontatja le velem nőiségem, szépségem elé korábban emelt páncélom.

Öregszem és szépülök. Igényeim, vágyaim ébrednek. Feledem a hazugságot és a szomorúságot. Hálát adok minden reggelnek.

Kezdem fellelni magam a világban. A színekben, a formákban. Évszakokban, napszakokban. És magamban az ideált.

Este hatra kidőlök. Totálisan. De volt értelme a létnek ma is.

Szerettem és szerettek.

 

Leteszem a magazint. Végiglapoztam.

Köszönöm, hogy visszaadhatom.

És maradhatok elég jó. Hogy lehetek végre önmagammal tegező viszonyban.


2010. február16.


Utóirat:

Az Ideálképzés nem jó és nem rossz. A tanulási folyamat része, eszköze.

Hiperglobál, zűrzavaros világunk nem nyújt olyan fogódzókat, mint a törzsi társadalmak, hajdan volt kis közösségek évszázados hagyományai a benne élőknek.(Idealizálok!)

Buntu, a bennszülött asszony, bár nem áll a hierarchia csúcsán és soha nem is fog, tudja, hol a helye és teszi a dolgát békés együttértésben, női közösség tagjaként, férfi védelem alatt. (Idealizálok!)

Mi vágyakozunk. Folyamatosan. Így születtünk. Zsongító szülői, politikai és sajtó lemezek bűvöletében. A "bőség" rabszolgáiként.

Tekintetünket magunkról, az Ittről és a Mostról levéve, kifelé fordítva, hűtlenné váltunk saját Buntunkhoz. Át szeretnénk formálni testét, lelkét, szelleméről már nem is veszünk tudomást.

Vicces jelenet! Képzeld el a kis, afrikai , pucér nőt, keményre járt talpával, rőt, göndör hajával, "lógó" melleivel, ahogy feláll a tűzhely mellől, hátrahagyva gyermekeit, családját, közössége tagjait - és saját szerény ideáljait -, és hanyatthomlok rohan az első sebészhez, kezében egy magazinnal: "ilyen szeretnék lenni" ( a képen Claudia Shiffer - idealizáltam!)!

A fordítottja sem lenne kevésbé mókás...


Vagyunk magunknak.

Fantasztikus ideális testben: menstruálunk, állapotosak leszünk, szülünk, szoptatunk, szerelmeskedünk, eszünk, iszünk, mozgunk, látunk, hallunk, szaglunk, illatunk van, hangunk és teljesen egyedi ujjlenyomatunk, míg végül elbúcsúzunk.

Fantasztikusan ideális lelkek: isteni fénnyel megáldott, szeretni és megbocsátani képes anyacicák, vagy éppen dühös fúriák.

Akik fantasztikusan egyetemes szellemiségükkel felmérik tetteik súlyát, vágyaik kicsinyes voltát, és jót nevetve a világ csalfaságain, nyakuk köré tekerik színes sáljaikat, és mosolyogva mennek végig a körúton.

Beragyogva az arra haladók napját.

 

Készítette: :::Amegrant Kft.::: Honlapkészítés - Webáruház készítés - Internet marketing - www.amegrant.hu